Idén januárban az államháztartás központi alrendszere 198,8 milliárd forintos többlettel zárt - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) a rendes havi adatközlésében.
Ezen belül a központi költségvetés 180,5 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok 22,4 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 4,1 milliárd forintos hiányt értek el.
A januári többlet kialakulása nem szokatlan, ez a hiány éven belüli szezonális lefutásával magyarázható. A jelenlegi becslések szerint 2021-re a GDP 6,5 százalékában várható az államháztartás uniós módszertan szerinti hiánya - közölte a tárca.
A járványügyi védekezéshez biztosított források 60 milliárd forintot tettek ki januárban.
A gazdaságra gyakorolt negatív hatás enyhítésére a vendéglátó és turisztikai szektorban tevékenykedő vállalkozók tavaly novembertől 2021. január végéig kaptak mentességet a munkáltatói adóterhek megfizetése alól. Emellett a kormány 2021. január 31-ig meghosszabbította a bértámogatási programot a turizmus és vendéglátás ágazatban, valamint a programot kiterjesztette az utazásszervezéssel foglalkozó vállalkozásokra is. Az így megítélt bértámogatásokat a bürokratikus akadályok leküzdése érdekében a kormány előfinanszírozza.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az újságírók harmadát utcára teszi a Jeff Bezos tulajdonolta amerikai lap