Kormánypárti szavazatokkal módosította a parlament az államháztartási törvényt, így a jövőben a költségvetési törvényt a kormány saját hatáskörben egy határozattal is módosíthatja. A parlament szerdán Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter javaslatát 114 igen szavazattal, 56 nem ellenében elfogadta. Az eddig hatályos törvényi szabályozás szerint költségvetési kiadásra kötelezettséget vállalni csak a rendelkezésre álló szabad előirányzatok mértékéig lehet, illetve ezen források megteremtése (átcsoportosítás) után.
A most megszavazott jogszabály a kivételek egy új körét határozza meg olyan közfeladatok esetében, amelyekhez a döntés időpontjában nem lehet forrást biztosítani. A kormány ezekben az esetekben döntést hoz a közfeladat ellátásáról, az ahhoz szükséges előirányzat mértékéről, az államháztartásért felelős nemzetgazdasági miniszter pedig e döntés alapján utólag intézkedik a pénz biztosításáról, ami a kormány irányítása alá tartozó bármely fejezet terhére történő előirányzat-átcsoportosítást jelent.
Kapcsolódó
A törvénymódosítás elfogadásával a kormány felhatalmazást lap arra, hogy a költségvetési törvényben meghatározott számokat egy kormányhatározattal felülírja - ami egyértelmű lépés a rendeleti kormányzás felé.
Megéri a még több online pénztárgép
Mintegy 25-30 milliárd forint többletbevételt hozhat a költségvetésnek az online pénztárgépek használatának kiterjesztése - mondta a miniszter. Jelenleg 217 ezer kassza működik, ahol eddig bevezették, ott jelentős fehéredést hozott az intézkedés. Tavaly 60 milliárd forint pluszbevétele keletkezett az államnak a bevezetésből.
A 2017-es költségvetés - amely az állam működését hiány nélkül valósítja majd meg - április végi beterjesztése mellett érvként pedig azt hozta fel, hogy így a gazdaság szereplői világosan lássák, hogy mire számítsanak jövőre.
Újabb áfacsökkentés jön
Varga szerint nem várható a fogyasztást terhelő adók növelése, a a fogyasztás két éve tartó bővülését ugyanis akarják adóemeléssel megakasztani.
Egyes termékköröknél áfacsökkentésben gondolkodnak, ezek közé az alapvető élelmiszereket sorolta. Ebben a kérdésben az EU-val is egyeztetni kell.
A béreket terhelő járulékokat és adóterheket kell csökkenteni, a tárca elsősorban erre koncentrál. Varga példaként említette, ha egy munkaadó infláció feletti béremelést ad, ahhoz az állam plusz járulékkedvezményt adna.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint