Kruchió László egyéni vállalkozóval 2013 áprilisában kötött először szerződést Áder János hivatala: a Sándor-palota kertészeti munkáira nettó 3,4 millió forintot, protokollvirágdíszekre csaknem ugyanannyit fizettek ki. További 8,7 millió forintot kapott virágdíszekért 2014 december végéig, illetve abban az évben 1,2 milliót kertészeti munkákra - írta a napilap.
Bár az előző években nincs nyoma alkalmazásának, Kruchió egy 2011-es kecskeméti főiskolai előadásán mint az elnöki hivatal dizájnere (formatervezője) mutatkozott be.
Mindezek ellenére a vállalkozónak idén nem volt túl jó az anyagi helyzete, rajta van az adóhatági szégyenlistán, tízmillió forint feletti adótartozása van legalább három hónapja. Ráadásul a Pest megyei kormányhivatal 2014-es árverési hirdetménye szerint a virágkötőnek 33,1 milliós adótartozása volt - olvasható a Borsban.
Majd 2015-től már nem, hanem a Kruchió Design Kft.-val szerződött Áder hivatala. A kétfős cég egyetlen tulajdonosa és tisztségviselője a cégjegyzék szerint Kruchió Lászlóné. Csak 2015-ben 14,9 milliót fizetett ki nekik a hivatal virágbeszerzésre, dekorációra és kertrendezésre, miközben az évben a teljes árbevételük 24,9 millió volt két és fél milliós veszteség mellett. Tavaly év végén pedig újabb, négymilliós szerződést kötöttek velük, ami 2017 végén jár le. A cég idén szeptemberben 25 napig volt NAV-végrehajtás alatt.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy