Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke a házbizottság vasárnapi ülése után az MTI-nek elmondta, hogy a Fidesz kezdeményezésére kedden déltől lesz rendkívüli ülés, ezen az Áder János által az Országgyűlésnek megfontolásra visszaküldött két törvényt, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló, valamint a kereskedelemről szóló törvény módosítását vitatják meg.
Mindkettőt december 9-én fogadta el az Országgyűlés. Az épített környezetről szóló jogszabály módosításával a parlament újraszabályozta a plázák építésének lehetőségét, a kereskedelmi törvény átírásával pedig 2018-tól megtiltotta a napi fogyasztási cikkek árusítását azoknak a nagyobb üzleteknek, amelyek nem képesek nyereséget termelni két egymást követő évben.
Áder János a kereskedelmi törvényt uniós szabályokra és uniós bírósági állásfoglalásra hivatkozva küldte vissza. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvénymódosítást - amely a 400 négyzetméternél nagyobb bruttó alapterületű kereskedelmi építmények építésének, átalakításának és bővítésének építésügyi hatósági engedélyezési eljárási szabályait állapítja meg - a többi között a szakhatóságokkal kapcsolatos szabályozása miatt tartja aggályosnak a köztársasági elnök.
Az már korábban eldőlt, hogy kedd reggel az MSZP kezdeményezésére tart a parlament rendkívüli ülést az útdíjjal kapcsolatban. Az MSZP országgyűlési határozati javaslatban rögzítené, hogy az M0-s és a bevezető autópályaszakaszok jövőre is díjmentesen használhatók. A szocialisták rendkívüli ülést összehívó kezdeményezését az LMP és a független képviselők is támogatták.
Az Országgyűlés honlapján olvasható napirendi javaslat szerint a két visszaküldött törvény esetén előbb a törvényalkotási bizottság jelentését és annak módosító javaslatát vitatják meg a képviselők, majd zárószavazás lesz a törvényekről.
A reggeli és a déli ülés is napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, és mindkettőn elhangzanak majd interpellációk, azonnali kérdések és kérdések. Az Országgyűlés várhatóan 18 órakor fejezi be munkáját.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot