Június elsején megkezdődött a szállodák regisztrációja az új turisztikai digitális adatszolgáltató rendszerbe; az első körben a hoteleknek e hónap végéig kell végrehajtaniuk a csatlakozást, a kötelező adatszolgáltatásuk a statisztikai hivatalnak és más hatóságoknak ugyanis júliustól már élesben működik - írta a Magyar Nemzet.
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) a turizmus fejlesztését szolgálja azzal a céllal, hogy javuljon a magyar piaci szereplők versenyképessége a szálláshely-szolgáltató szektor digitalizációján keresztül. Az NTAK-ba az év végéig szakaszosan valamennyi típusú szálláshelynek be kell jelentkeznie, majd az élesítést követően a digitális rendszeren keresztül azonnal láthatóvá válik a szolgáltató forgalma, illetve az, hogy hány vendég érkezik a szállásra, mely országból és mennyi pénzt költenek el a vállalkozásnál.
Az NTAK múlt szombati indulása előtt néhány szálloda tesztelte az új típusú adatszolgáltatást, amelynek bevezetését a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) készítette elő. A tesztelésben részt vett több szállodavállalat - köztük a Mellow Mood Hotels, a Danubius Hotels, a Continental Group szállodái, a Zeina Hotelshez tartozó Continental Hotel Budapest, a Prestige Hotel Budapest és a Boutique Hotel Budapest, továbbá a Thermal Hotel Visegrád - azt jelezte: praktikus és felhasználóbarát az új felület, ráadásul a szállodáknak nincs adminisztrációs pluszterhük, mivel az adatok záráskor automatikusan továbbítódnak a központba.
Az MTÜ ráadásul szigorú ellenőrzést és kemény szankcionálást is kilátásba helyezett azoknak a szállodáknak, amelyek nem teljesítik törvényi kötelezettségüket. Előbb figyelmeztetés, majd pénzbírság, végső esetben pedig bezárás lehet a szankciója annak a hotelnek, amely nem küld adatokat a vendégekről. A fejlesztésekre rálátó forrásaink szerint elképzelhetetlen, hogy ennek a rövid határidőnek minden hazai hotel megfeleljen.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val