Huszonkétezerszer enni adni 10 hónap alatt alatt? A diákok megcsinálták! – jelentette a Budapest Bike Maffia.
A tanév végére befejeződött a Plusz1 Szendvics program, amely azt a célt szolgálta, hogy fiatalok mozgósításával minél több nélkülöző embernek jusson élelmiszer az országban.
Gyümölcs, szendvics, pékáru, BKV-jegy és egy kedves üzenet
A szervezők köszönetüket nyilvánították ki a résztvevő iskoláknak, tanároknak, szülőknek és önkénteseiknek, hogy újból megvalósulhatott a program, és került az asztalra reggeli vagy vacsora ott, ahol egyébként ez ritkán adatik meg.
Idén egy suli mínuszunk volt, de még így is több mint 22 ezer szendvics, 950 kiló gyümölcs, péksüti, édesség, gyümölcs vagy épp BKV-jegy került a nélkülözőkhöz
– írták a közösségi oldalukon.
Ebben a tanévben újítás volt, hogy a legtöbb szendvics csomagolására üzenet is került, amellyel a testi táplálék mellé lelki támogatást is próbáltak nyújtani.
Alulról szerveződő kezdeményezések
A kezdeményezés egyik kiemelt célja a kezdetektől az érzékenyítés is.
Szeretnénk megmutatni, hogy a hajléktalanság egy megoldandó probléma, amit kicsi, alulról szerveződő kezdeményezések segítségével lehet enyhíteni úgy, hogy közben hathatósan aktivizáljuk a társadalmunk tagjait. A segítségnyújtás nem korhatáros – bárki megteheti
– olvasható a honlapon.
„Az olyan néniknek és bácsiknak csinálunk szendvicset, akiknek nincsen háza. És szendvicse.” – mondta Milán, az egyik első osztályos segítő.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Orbán komoly csapdát állított, jöhet a B terv

Erre senki nem számított: jön a sokkoló nyugdíjkorhatár egy európai országban

Ha társasházban lakik, most jól figyeljen: ezt Ön sem fogja megúszni

Késelés rázta meg Németországot: tizenegy éves diáklány mentette meg osztálytársa életét

Kezdhetünk aggódni? Kína szép csendben világelső lett ebben az energetikai szektorban

Népszerű állampapír vált alacsonyabb kamatra

Brutálisan sok magyar menekül a közoktatásból – kijöttek az EU-s adatok

Bukhatjuk a Németország-kártyát: a német gazdaság duplázott

Polt Péter egyik utolsó főügyészi üzenetében még börtönbe küldené a hazai médiavállalkozót
