Júliusban a szövetség csaknem egymilliárdos keresetet nyújtott be múltbéli visszás ügyek miatt. Kiemelt ügynek számított az A-Z Tenisz Produkció Kft.-vel kötött több milliárd forintos megállapodások vizsgálata, Ennek következtében az MTSZ keresetet nyújtott be a Fővárosi Törvényszékhez a vállalkozás ellen a szerződések semmisségének megállapítása, valamint 940 millió forint és kamatainak megfizetése iránt - írja az MTI.
Az MTSZ a pénzügyi konszolidáció jegyében júliusig 3,9 milliárd forintot kapott a felhalmozott adósságok rendezésére.
Márciusban az MTSZ több mint 250 millió forintos keresetet indított korábbi főtitkára, Richter Attila ellen, mivel a korábbi tisztségviselő 2020 januárjában pénzügyi fedezet, elnökségi jóváhagyás és szerződött helyszín hiányában írt alá egy három évre szóló bérleti szerződést az EBX-IMG, LLC (IMG) gazdasági társasággal a budapesti WTA-tornával kapcsolatban.
Szeptemberben a szövetség volt sportigazgatója és főtitkára, Juhász Gábor ellen is kártérítési pert kezdeményeztek, mivel a korábbi tisztségviselő elnökségi jóváhagyás nélkül tartozáselismerő nyilatkozatot tett az A-Z cégcsoport javára akkor, amikor az MTSZ súlyos anyagi gondjai már nyilvánvalóak voltak.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton