Egy jó ötlettel kezdődött - mármint azok szerint, akik szeretik az állami monopóliumokat. Orbán Viktor, a minden percben egy új ötlet miniszterelnöke, a magyar kormány feje karácsony táján úgy döntött, hogy a dohánytermékeket csak állami franchise alapján működő boltokban lehet majd árulni - kezdi beszámolóját blogjában a dohánybolthálózat átalakításáról Kester Eddy, a Financial Times régiós szakírója. Arról beszéltek, hogy segíteni kell a magyar családi vállalkozásokat, miközben az árusítást a dohánytermékekre korlátozták volna, hogy megnehezítsék a magyar fiatalok cigarettára való rászokását.
A harcedzett Orbán-megfigyelőknek persze rögtön kétségeik támadtak arról, hogyan fog ez működni, ugyanis az, hogy a kormányzó Fidesz üzleti barátai körét előnyben részesítették az elmúlt három évben, enyhe megfogalmazása annak, ami történt. Így is lett, húsvét környékén megjelent a franchise-jogot nyert pályázók névsora, nagy hangoskodás kíséretében, miután számos nyertes ismert Fidesz-tag családtagja, barátja vagy támogatója.
Cimbik előnyben
Nem csoda, hogy mindenki kiabál - mondta Laci, nagykátai kőműves-bádogos-ezermester az FT-nek, kérve, hogy vezetéknevét nem jelentessék meg. Nem nemzeti dohányboltokról van itt szó, hanem nemzeti dohányrokonok és -cimborák hálózatáról. Egyes Fidesz-kedvencek öt boltot kaptak, láttam a tévében - mesélte. Legkevesebb 650 licenc jutott ismert Fidesz-támogatóknak, családjuknak vagy hozzájuk köthető cégeknek - idézte a brit gazdasági lap blogja a Népszabadság adatát.
Eddy ezt követően sorolja az ismert tényeket: az értékesíthető termékek körének bővítését az árusítási tender lezárása után, a szekszárdi botrányt, ahol egy fideszes önkormányzati képviselő a HVG-nek kitálalta a boltok Fidesz közeli kezekbe juttatásának módszerét. Majd ismét az utca emberének adja át a szót. Az erős dohányos Laci, aki naponta 20 szál cigit szív el, úgy számolja, hogy egy csomag ára a mostani 780 forintról 900-960 forintra megy fel az árrés emelése miatt.
Legolvasottabb
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt