A Magyar Közlönyben megjelent és az idei költségvetést érintő átcsoportosítások legnagyobb összege: a koronavírus-járvány következtében a versenyképesség-növelő támogatások kerete több mint 69 milliárdal bővül.
A magyar kormány képviselője is részt vett a 2020. május 4-én - az Európai Bizottság koordinációjában - a járvány elleni fellépéshez szükséges védőoltások, terápiás gyógyszerek és diagnosztikai eszközök kutatásának és fejlesztésének támogatására összehívott felajánlási konferencián. Itt a visegrádi országok felajánlásának részeként, oltóanyag-kutatás céljára 750 ezer euró felajánlást tett Magyarország. Ezt realizálja az a 267 millió forint, amely az idei költségvetésben szereplő Járvány Elleni Védekezés Központi tartalékát terheli.
A kormány tavaly októberben határozott a Zánkai és Fonyódligeti Erzsébet-táborok infrastrukturális fejlesztéséről és a Fonyódligeti Erzsébet-tábor teljes körű megújításáról. Ebben idénre 11,4 milliárd forint szerepelt, amelyet a kormány 3,5 milliárddal megnövelt. A csütörtöki Mgayar Közlönyben megjelent határozat további 800 millió forinttal növeli a támogatást.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az újságírók harmadát utcára teszi a Jeff Bezos tulajdonolta amerikai lap