Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Magyar Bankholding megbízásából készült reprezentatív kutatás célja, hogy felmérje a fiatalok (18-30 év közöttiek) zöld bankoláshoz, pénzügyekhez való hozzáállását. A kutatásból kiderült, hogy a fiatalok sokat tesznek a környezet megóvása érdekében, körükben már-már trendi a környezettudatosság - idézi a felmérést a FintechZone.

 

A bankválasztásnál azonban egyelőre a költségeket, az elérhetőséget és a jó digitális megoldásokat tartják szem előtt, habár nyitottak a zöld alternatívákra is.

 

A fiataloknak mások a bankolási szokásaik

A megkérdezettek 93 százalékának van bankkapcsolata, 26 százalékuk pedig valamilyen fintech szolgáltatóval is kapcsolatban áll. A fintech szolgáltatók mellett elsősorban a kedvező ár (58%), másodsorban a kényelmi szempontok (51%) miatt döntenek a fiatalok: az, hogy a hagyományos bankokhoz képest ezeknek a cégeknek kisebb a karbonlábnyoma, kevesebb mint a használók harmadánál (30%) játszott szerepet a döntésben.

A bankkártya (74%), a lakossági folyószámla (58%), illetve a kriptovaluta (17%) van leginkább jelen a fiatalok életében mint pénzügyi termék vagy szolgáltatás - ismerteti a kutatást a FintechZone.

 

Az utóbbi népszerűsége olyan hagyományos megtakarítási módokéval versenyez, mint a megtakarítási számla vagy az állampapír. A kriptovalutával szembeni tartózkodást inkább az ismeretek hiánya táplálja (31%), a fenntarthatósági szempontok nem jelentősek az elutasítók körében (9%) – holott bizonyos kriptovaluták bányászata nagyon is környezetszennyező lehet.

 

A bankválasztásnál egyelőre a racionális szempontok jelentik a prioritást

A fiatalok bankválasztásnál erősen árérzékenyek – 45 százalékuk szerint a bank által kínált szolgáltatások díja a három legfontosabb szempont egyike, ahogy a jól működő digitális megoldások is (37%). Emellett a válaszadók 41 százaléka sorolt az élre legalább egy környezetvédelmi szempontot, amelyet a bankválasztásnál figyelembe vesz.

 

A három legfontosabb ilyen elvárás a javarészt papírmentes működés (58%), a környezetvédelem kiemelt ügyként való kezelése (53%) és a karbonlábnyom csökkentése (48%) volt.

 

A kutatásból kiderült, hogy a bankokat jelenleg az olyan zöld megoldások teszik vonzóvá a fiatalok számára, amelyek valójában bármilyen más cégre is vonatkoztathatóak lennének – a digitalizáció az elsők között szerepel a korosztály számára (61%).

 

A szolgáltatóválasztás szempontjából nem tekinthető általános jelenségnek a környezettudatossági törekvések mérlegelése – a válaszadó fiatalok csak 46 százaléka áll szerződésben olyan szolgáltatóval, amelynél a környezettudatosság a vállalati stratégia részét képezi.

Kevésbé látják relevánsnak a bankok szerepét a fenntarthatóságban

A bankok fenntarthatósági érintettsége sokak számára nem egyértelmű – csak a megkérdezettek 64 százaléka gondolja úgy, hogy a hitelintézeteknek is feladatuk a környezetvédelem. Miközben az állam és a nagyvállalatok elöl szerepelnek a listán, addig a bankok, pénzintézetek, biztosítók – hiába jellemzően nagyvállalatok – a lista legvégén állnak.

 

A válaszadók 27 százaléka tartja csak elképzelhetőnek, hogy az ilyen típusú intézmények a fenntarthatóságot a vállalati stratégiájuk részévé tegyék. Látható tehát, hogy a konkrét termékgyártáshoz könnyen kötik a fiatalok a környezettudatosságot, de nem kézzelfogható árucikkek esetén nehezebben tudják a környezetvédelmet az adott cégtípushoz kapcsolni.

 

Zöld bankolás – kevesen értik, sokan választanák

A válaszadók több mint fele (51%) nem hallotta még a „zöld bankolás” kifejezést, de akik igen, ők is leginkább csak általánosságban tudtak róla nyilatkozni. Konkrétumokat, mint például a papírmentesség vagy digitalizáció, nagyon kevesen tudtak említeni, legtöbben a környezettudatos, környezetbarát, fenntartható kifejezéseket kapcsolták hozzá.

 

A fiatalok tehát bizonytalanok abból a szempontból, hogy pénzügyi területen valójában mi lehet környezetbarát és mi nem, de ezzel együtt is magas azok aránya, akik azt mondják, bármelyik esetén fontolóra vennék, hogy zöldet válasszanak belőle.

 

A válaszadók 33 százaléka azt nyilatkozta, hogy ha lenne rá lehetősége, akkor minden pénzügyi termék esetén fontolóra venné a környezetbarát megoldást. A fiatalok 55 százaléka a bankkártyát sorolta az élre azon termékekből, amelyekből a zöld megoldást választaná; valószínűleg a termék a kézzelfoghatósága miatt emelkedik ki a többi közül.