A közelmúltban a sajtóban megjelent támadások és a kutatásfinanszírozással kapcsolatos, a nyilvánosságban megjelent kormányzati tervek miatt a Közép-európai Egyetem (CEU) szolidaritását fejezi ki a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA) és kutatóival - közölte az oktatási intézmény.
"Egyetértésben a magyar tudományos közösséggel, úgy véljük, hogy a kutatás szabadsága szempontjából létfontosságú, hogy az akadémia megőrizhesse önrendelkezési jogát, és hogy a források odaítélése a tudomány szempontjai alapján történjen. Egyetlen intézmény sem tett többet a tudásalapú gazdasági és társadalmi fejlődésért, mint az MTA. Az autonómia megkérdőjelezése és a kutatók elleni megfélemlítési kísérletek megnehezítik, hogy az akadémia megfelelően szolgálhassa a magyar társadalmat" - olvasható a CEU közleményében.
Kapcsolódó
Képünk forrása: Napi.hu/Szabó Dániel
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot