Hatra emelkedett a halálos áldozatok száma, 75-en pedig megsérültek, miután két orosz rakéta csapódott be egy lakónegyedbe és egy egyetemre Krivij Rihben – közölte Szerhij Liszak, a dnyipropetrovszki terület katonai közigazgatásának vezetője.
A lakóépület negyediktől kilencedik emeletéig teljesen megsemmisült. A munka nehéz, az épület szerkezetének egyes részei ugyanis leomlottak” – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfő délutáni bejegyzésében.
Zelenszkij szerint több mint 350 ember vesz részt a hétfői csapásokat követő keresési és mentési munkálatokban. Oroszország két ballisztikus rakétát vetett be Krivij Rih ellen – közölte hétfőn korábban a CNN-nek a város védelmi tanácsának vezetője, Olekszandr Vilkul. Az állami katasztrófavédelmi szolgálat sátrat is állított fel, hogy ott az emberek tudjanak pszichológusokkal beszélgetni.
A támadásban meghalt egy 10 éves kislány is. Kedden gyásznap lesz Krivij Rihben.
A sebesültek közül 22-en vannak kórházban, köztük két gyermek. Két ember állapota súlyos. A számok emelkedhetnek, ahogy az elsősegélynyújtók átvizsgálják a romokat. A segélyközpontok sötétedésig, holnap pedig helyi idő szerint reggel fél 9-től működnek.
Az orosz védelmi minisztérium egyelőre nem kommentálta a közép-ukrajnai várost ért hétfői csapásokat. A halálos áldozatok és a sebesültek számát a hatóságok legfrissebb információi alapján frissítették.
Asszonyai után epekedik Ukrajna – pláne a gazdasága
Akcióterven dolgozik az ukrán kormány, hogy hazacsábítsa a háború elől elmenekült nőket és gyermekeiket. A kabinet aggodalma nem alaptalan, komoly munkaerőpiaci hatásai lehetnek annak, ha nem járnak sikerrel. A cégek már most érzik az elmenekültek hiányát.Bővebben --->Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?