A spanyol média arról számolt be, hogy a halottak közül többen egy születésnapot ünneplő csoporthoz tartoztak. Diego Seral, a spanyol nemzeti rendőrség munkatársa elmondta az újságíróknak, hogy a halottakat a Fonda Milagros éjszakai klubban találták meg, amely egyike annak a három szomszédos klubnak, amely a legnagyobb kárt szenvedte el, beleértve a tető beomlását is – írta meg a Reuters.
Az omlás megnehezítette az áldozatok felkutatását, és még mindig nehéz volt meghatározni, hogy pontosan hol keletkezett a tűz – mondta. A holttestek azonosítása időt vesz igénybe, mondta Seral.
José Ballesta, a város polgármestere háromnapos gyászt hirdetett a halottakra. A zászlókat félárbocra eresztették Murcia városháza előtt.
„Anya, szeretlek, meg fogunk halni”
A La Verdad de Murcia című helyi újság közzétette annak a hangüzenetnek a tartalmát, amelyet az egyik akkori helyiségben tartózkodó nő küldött édesanyjának. A 28 éves fiatalról egyelőre nem tudni, életben maradt-e – idézte a lapot a lengyel tvn24.
2015. október 30-án a bukaresti „Colectiv” szórakozóhelyen történt tűzeset.
A Goodbye to Gravity metálzenekar ingyenes lemezbemutató koncertjén a pirotechnikai eszközök lángra lobbantották a klub zajszigetelésére használt poliuretán anyagot, majd a tűz átterjedt a helyiség egészére. A halálos áldozatok száma meghaladta a 60-at, és több mint 160-an pedig megsérültek.
Románia kormánya háromnapos nemzeti gyászt rendelt el, majd a következő napok nagyméretű tiltakozásainak következtében Victor Ponta és kormánya, illetve tragédia helyszínéül szolgáló 4. kerület polgármestere is benyújtotta lemondását.
416 órát ingyen dolgoznak a tűzoltók, nem hagyják annyiban
Legalább 1500 szakember hiányzik a tűzoltóság állományból, évek óta csökken az új belépők száma is az ágazat szakszervezete szerint, a kormány mégsem lép semmit. Ők igen, bírósághoz fordulnak, ugyanis évek óta hiába kérik a Belügyminisztériumot, hogy állapítsa meg a féléves munkaidőkeretükön belül ledogozott túlóra mennyiségét, és azt fizessék is ki nekik a törvény szerinti emeltebb díjazással, a tárca arra hivatkozik: uniós irányelveket követ. Bővebben >>>
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Nem bájcsevej volt: Erdogan telefonált Trumpnak

Figyelem, hatalmas változás jön a Messengerben

Kipécéztek egy hétköznapi tárgyat a légitársaságok: a tiltólistás holmi bárki csomagjában ott lapulhat

Ingyen adja az MVM az amperbővítést, de súlyos százezrekbe is fájhat a procedúra

Korlátozták a tej szó használatát a boltokban: vásároljon körültekintően!

Szellemvárost találtak a Balaton partján

A nyugdíjas néni egész élete megtakarítását akarta befektetni: története óvatosságra int

Katasztrófa történt egy hatalmas orosz olajfinomítóban, ilyen lenne a béke előkészülete?

Zelenszkij mindent cáfol: azt mondja, már be is vetették az ukrán csodafegyvert
