Az országos bruttó átlagbérek legalább 130 százalékára emelkedik jövő januártól a pedagógusok havi fizetése Csehországban. A vonatkozó törvények módosításait a képviselőház korábbi igenje után csütörtökön a felsőház, a szenátus is elfogadta. A jogszabály életbe lépéséhez most már csak az államfő aláírása szükséges, ami ebben az esetben csak formalitás.
A 81 tagú felsőházban a kormánykoalíció javaslatát a jelen lévő 62 szenátorból 40 támogatta.
A pedagógusok fizetéséhez szükséges összeget az államnak kell biztosítania. A törvénymódosításokat a parlament két háza annak ellenére is megszavazta, hogy a költségvetésben még nem határozták meg pontosan a szükséges források helyét.
Mikulás Bek oktatásügyi miniszter a parlamenti vitában elmondta, hogy a részleteket az oktatásügyi szakszervezetekkel együtt fogják kidolgozni. Jirí Ruzicka, a szenátus iskolaügyi bizottságának elnöke pedig arról tájékoztatott, hogy jelenleg a cseh költségvetés 3,9 százalékát fordítják az oktatásügyre, amit kevésnek tart. Az OECD tagországaiban ez az arány 4,9 százalék.
Az általános- és középiskolai tanári fizetések tavalyi havi átlaga 48 204 korona (795 366 forint) volt, ami az országos átlagbérek 113 százaléka. A tavalyi országos átlagbér 45 259 korona (746 773 forint) volt.
Az egyetemi és főiskolai tanárok bérezése más szabályok szerint történik.
Elszállt minden remény, elmarad a pedagógusok bérének rendezése?
Egymillió ápoló vagy másfélmillió pedagógus bérköltségének megfelelő kiadáscsökkentést kell végrehajtania jövőre az Európai Unió 14 tagállamának, köztük Magyarországnak is. Brüsszel új, 2024-től életbelépő költségvetési szabályát élesen bírálta az Európai Szakszervezeti Szövetség. Az érdekvédők szerint újabb megszorítások helyett magasabb bérekre van szükség, és az uniós intézményeknek a vállalatok érdekei helyett a munkavállalókat kellene képviselniük. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit