Óriási károkat okoz, és szedi áldozatait az olaszországi heves esőzés, és az annak következtében kialakult áradások. A BBC információi szerint jelenleg kilenc emberről lehet biztosan tudni, hogy meghaltak a rendhagyó időjárási körülmények miatt, de sok az eltűnt is.
Az északi Emilia-Romagna régióban mintegy tízezer embert kellett evakuálni, sokakat helikopterrel mentettek ki háztetőkről.
A hatóságok szerint 14 folyó öntött ki a medréből, és 23 település került víz alá.
Valószínűleg Romagna legrosszabb éjszakáján vagyunk túl. Ravenna olyan károkat szenvedett el, hogy felismerhetetlenné vált
– nyilatkozta Michele de Pascale, Ravenna polgármestere az olasz állami RAI televíziónak.
A Ravennától nem messze fekvő Forli polgármestere, Gian Luca Zattini is drámai helyzetről számolt be az AFP hírügynökségnek. Elmondása szerint városa „térdre kényszerült, elkeseredett és fájdalmai vannak”.
További csapadék várható
Miközben tavaly az elképesztő mértékű szárazság miatt kellett szükségállapotot hirdetni az olasz hatóságoknak, ezúttal éppen ellenkező a helyzet – mutatott rá BBC időjárás-jelentője, Chris Fawkes.

A szakértő szerint ráadásul a következő hetekben még jelentős mennyiségű csapadékra kell számítani Olaszországban.
„Ezt a területet a hónap elején szintén özönvízszerű esőzések sújtották, ami áradásokhoz vezetett. Ez telített talajt hagyott maga után, amely most kevésbé képes felszívni az újabb nagy mennyiségű esőt”
– magyarázta.

Lefújták az F1-es versenyhétvégét is
A héten rendezték volna eredeti tervek szerint az imolai forma-1-es versenyhétvégét is, ám az aktuális körülmények között erre végül nem lesz lehetőség.
Szerdán egyeztettek a szervezők a helyi hatóságokkal, és végül arra jutottak, hogy a nagydíjat le kell fújni.
A szervezők arra jutottak, nem szeretnék, hogy a hétvége során túlterheljék a mentőcsapatokat és elvonják őket az áradásokkal kapcsolatos segítségnyújtástól.The decision has been taken not to proceed with the Grand Prix weekend in Imola#EmiliaRomagnaGP #F1 pic.twitter.com/4taauGnFEA
— Formula 1 (@F1) May 17, 2023
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Hideg zuhany az ünnepekre: oda a jólét, a „perverz” megszorításokat pedig mind elszenvedjük
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük
Rendkívüli bejelentés: Leó pápa a Vatikánba hívatta a bíborosokat
Bosszantó: ezért fizet többet a fűtésért, miközben nem is melegszik fel a lakás
Mínuszban az alkoholbiznisz: háromszor többe kerül, mint amennyit az állam keres rajta
Személyi következménye lett a kitudódott vezetői fizetéseknek a HUN-REN-nél
Megint a románok tettek keresztbe: füstbe ment az MVM Csoport biznisze
Durva üzenet a mosógépen, visszavitték az utcán hagyott meglepetést