A Credit Suisse korábban felmentette, most azonban visszahelyezte Neil Barofskyt független ombudsmannak azzal a megbízással, hogy felügyelje a bank nácikhoz kötődő számlákkal kapcsolatos múltbeli érintettségének felülvizsgálatát – írja a Bloomberg az amerikai szenátus költségvetési bizottsága alapján, amely a bank belső vizsgálatának irányítását vizsgálta.
Barofskyt 2022 novemberében bocsátották el, az általa összeállított dokumentumot pedig csak az év elején kapta meg a költségvetési bizottság. A jelentésben arra utalt az ombudsman, hogy a bank korlátozta a vizsgálat terjedelmét, bizonyos nyomokat pedig elhanyagoltak.
A Credit Suisse áprilisban vitatta a Simon Wiesenthal Központ által korábban tett, a nácikhoz köthető számlákkal kapcsolatos állításokat. A bank szerint a vizsgálat nem támasztotta alá a Központ állításait.
A szenátusi bizottság júliusi kritikáját követően azonban a törvényhozók rendelkezésére bocsátották Barofsky jelentésének cenzúrázatlan változatát, a szenátorok szerint ebből az derült ki, hogy a bank nem tekintette át az összes releváns nyilvántartást.
A belső vizsgálattal kapcsolatos botrány nagyjából 25 évvel azután robbant ki, hogy a két nagy svájci bank (Credit Suisse, UBS) 1,25 milliárd dollár értékben rendezte a holokauszt áldozataival kapcsolatos követeléseket. Ezekben azt állították, hogy a bankok nem adtak vissza vagyont a nácik örököseinek, illetve azoknak, akiknek a vagyonát a háború során a nácik ellopták és a fenti bankokban helyezték el.
Súlyos hiányosságok a Credit Suisse pénzügyi beszámolójában
A Credit Suisse kedden közzétette éves jelentését, amelyben „lényeges hiányosságokat” állapított meg a saját tevékenységében. A Svájcban alapított globális befektetési bank azt is közölte, hogy egyelőre nem sikerült megfékeznie az ügyfelek elvándorlását. >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)