A szíriai állami média robbanásokról számolt be a főváros, Damaszkusz környékén is, Izrael pedig megerősítette, hogy erői szíriai területeket támadtak, miután az éjszaka folyamán hat rakétát lőttek ki a megszállt Golán-fennsík felé.
A közlemény szerint a hadsereg a szíriai államot tartja felelősnek minden olyan tevékenységért, amely a területén zajlik, és Izrael nem tűr el semmilyen kísérletet szuverenitásának megsértésére.
A válaszlépés során először tüzérségi és dróntámadást intéztek oda, ahonnan az éjszakai szíriai rakétákat indították, majd légicsapásokat hajtottak végre katonai radarrendszerek és tüzérségi állások ellen – derül ki a közleményből, amely szerint sebesülés nem történt, a csapások anyagi károkat okoztak.
A késő este indított hat rakétából három jutott el az izraeli ellenőrzés alatt álló Golán-fennsíkig, közülük kettő nyílt terepre zuhant, a harmadikat pedig a légvédelmi rendszer megsemmisítette.
Csütörtökön mintegy harminc rakétát lőttek ki Libanonból Izraelre, egy ember megsebesült, és anyagi károk keletkeztek. Az izraeli hadsereg palesztin iszlamistákat gyanúsít a támadással, és válaszcsapásokat hajtott végre a Gázai övezetben és Libanon déli részében.
Péntek este Tel-Avivban egy merénylő gépkocsival járókelők közé hajtott, egy olasz férfi meghalt, heten megsebesültek. Nem sokkal korábban két izraeli-brit állampolgárságú nővér halt meg egy ciszjordániai támadásban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val