Kibertámadás érte pénteken a szlovén Külügyi és Európa-ügyi Minisztériumot (MZZ) – közölte a szlovén közszolgálati televízió.
A tárca közleménye szerint a támadást a partnerekkel együtt észlelték, elindították a megfelelő biztonsági protokollt, a károk mértékét még vizsgálják .
Tanja Fajon külügyminiszter a 24ur.com című internetes hírportálnak elmondta, hogy a támadás régóta tart.
A rendelkezésre álló adatok szerint a legtöbb EU-tagállam külügyminisztériumát és diplomáciai hálózatait megtámadták.
A szlovén külügyminisztérium jelenleg is dolgozik a rendszer biztosításán, és minden érintett szolgálatot értesítettek.
Egyelőre az eljárás titkos
– hangsúlyozta.
Rámutatott, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok szerint a legtöbb uniós tagállam külügyminisztériumát és diplomáciai hálózatát támadás érte, Szlovénia pedig a sor végén áll.
Kiemelte: kapcsolatban állnak a szakmai feladatokat ellátó szervekkel és az illetékes szolgálatokkal, és a lehető leggyorsabban fognak cselekedni a rendszer védelme érdekében.
"Először is meg kell védenünk a rendszert, hogy megvédjük magunkat, és felmérjük az okozott kárt" – mondta. Fajon hozzátette azt is, hogy a támadásnak nincs köze Szlovénia jelöltségéhez az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagságára.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Januári rezsistop: tényleg a hideg miatt kellett?