A rovarok régóta olcsó fehérjeforrást jelentenek a világ bizonyos közösségei számára, és fogyasztásuk alternatívát jelenthet a hússal, valamint egyéb, az üvegházhatású gázok mértéktelen kibocsátásával járó élelmiszerekkel szemben. Az Európai Bizottság január elején engedélyezte a lisztkukac és a házi tücsök étkezési célú felhasználását. Az Európai Unió eddig négy rovart fogadott el új élelmiszerként – adta hírül a Alarabiya News.
Az Öböl Menti Arab Államok Együttműködési Tanácsának (GCC) szabályozásai és az illetékes vallási hatóságok véleménye alapján tilos a rovarok vagy a rovarfehérjéket tartalmazó élelmiszerek fogyasztása
– pontosított a minisztérium. A közlemény szerint a bejelentést az indokolta, hogy egyes országok elfogadták a rovarok élelmiszerként való hasznosítását. Az Öböl-menti Együttműködési Tanács előírásai és az illetékes hatóságok vallási véleménye tiltja a rovarok, illetve a belőlük kivont fehérjék és étrend-kiegészítők fogyasztását.
Tisztátalan állat volna a rovar is?
Muszlim teológusok szerint az iszlám nem tiltja egyértelműen a rovarok fogyasztását. A hittudósok többsége halal, azaz megengedett élelmiszernek tartja a sáskát, mert a Koránban említést tesznek róla, míg mások tisztátalan állatoknak tekintik a rovarokat. Katar közölte, hogy az élelmiszerek halal-szabályoknak való megfeleltetését a minisztérium által akkreditált iszlám testületek és a nemzetközi laboratóriumaik ellenőrzik.
— وزارة الصحة العامة (@MOPHQatar) February 2, 2023
Egy fincsi rovarpöri? Európa köszöni, nem kér belőle!
Felgyorsultak az elmúlt években azok az innovatív élelmiszeripari fejlesztések, amelyek a hagyományos hús kiváltására alkalmas, széles körben elfogadottá tehető alternatív fehérjeforrásokkal akarnak betörni az élelmiszerek piacára. A klímaváltozás miatt felerősödő aggodalmak és az élelmiszerreformra vonatkozó tervek ugyanakkor kevésnek bizonyulnak, ha arról kell dönteni, lemondunk a húsról. Éppen ezért a rovarok is legfeljebb részben, közvetve lehetnek a jövő fehérjeforrásai.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban