Aggasztó tényre figyelmeztetett az amerikai sajtó: kínai hackerek már három éve betörhettek a japánok nemzetbiztonsági rendszereibe. A helyzetet jól jellemzi, hogy a japán védelmi miniszter nem volt hajlandó kommentálni a történéseket.
A Washington Post számolt be elsőként arról, hogy Japán továbbra sem hajlandó érdemben reagálni arra, hogy kiszivárogtak-e biztonsági információk, miután egy jelentés szerint Kína feltörte az ország védelmi hálózatait. Kínai katonai hackerek állítólag 2020-ban betörtek egy érzékeny és titkos védelmi hálózatba, ami
Peking számára hozzáférést biztosított Tokió katonai képességeihez, terveihez, és megismerhette a hiányosságokat is.
A hackert az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) fedezte fel, ami miatt az ügynökség vezetői Tokióba repültek, hogy tájékoztassák a japán védelmi minisztert, aki arra kérte az amerikai tisztviselőket, hogy ők figyelmeztessék a miniszterelnököt is - írta a Washington Post.
Az NSA vezetője, Paul Nakasone tábornok és a Fehér Ház akkori nemzetbiztonsági tanácsadó-helyettese, Matthew Pottinger is tagja volt a küldöttségnek.
Rossz volt - megdöbbentően rossz
- mondta az újságnak egy volt amerikai katonai tisztviselő, akit tájékoztattak az eseményről.
Az ügy természetéből adódóan nem tudok további részleteket közölni az egyeztetésről, de nem erősítettük meg azt a tényt, hogy biztonsági információk szivárogtak volna ki a kibertámadások miatt
- fogalmazott Hirokazu Matsuno japán kabinetfőtitkár, hozzátéve: Japán és az Egyesült Államok mindig is szoros kapcsolatban állt egymással.
Matsuno most a Postnak arról is beszélt, hogy a kiberbiztonság a japán-amerikai szövetség fenntartásának alapja, és hogy Tokió továbbra is azon fog dolgozni, hogy hálózata szilárd és biztonságos maradjon.
Yasukazu Hamada védelmi miniszter külön nyilatkozott az amerikai lapnak, de nem tért el a központi irányelvtől:
Nem erősítettük meg, hogy a védelmi minisztérium birtokában lévő minősített információk kiszivárogtak volna egy kibertámadás miatt
- mondta a miniszter is.
Tokió lassú reakciója kiberhálózatának javítására akadályozhatja a Pentagon és a japán védelmi minisztérium közötti nagyobb hírszerzési információmegosztást - írta a lap amerikai tisztviselőkre hivatkozva.
A szankciók tényleg nem működnek: Kína simán felszereli az orosz katonákat
Drónok, hőkamerák, testpáncélok és sisakok százezrei érkeznek különböző céghálókon keresztül Kínából Oroszországba. Bővebben >>>A kínai állam által támogatott betörések egyre gyakoribbá válnak, legutóbb az Egyesült Államok volt a hackerek célpontja.
Május óta hackerek titokban mintegy 25 szervezetnél, köztük amerikai kormányzati szerveknél férkőztek hozzá e-mail fiókokhoz - közölték a Microsoft és amerikai tisztviselők. Kína egyelőre nem kommentálta az incidenst - írta a brit Independent.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Veszélyben Trump támogatottsága, 700 bevándorlási ügynököt vonnak ki Minnesotából