Andrej Kiska a 2014-es államfőválasztáson egy, addig a politikában és a közéletben is, ismeretlen szereplőként indult. A választás második fordulójában választották meg elnöknek, ellenfele akkor Robert Fico jelenlegi szlovák kormányfő volt, aki a választás első fordulóját megnyerve került a második körbe.
Az eperjesi kerületi bíróság mostani jogerős döntése enyhébb büntetést szabott ki, mint amilyen a tavaly ősszel hozott elsőfokú ítélet volt, annak során ugyanis kétéves szabadságvesztést róttak ki. Az enyhítés azzal van összefüggésben, hogy időközben módosították a büntetőtörvénykönyv vonatkozó tételeit.
A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelentése szerint a volt államfő nem vett részt a fellebbviteli bíróság tárgyalásán, ugyanakkor jogi képviselőjén keresztül jelezte: jogorvoslati lehetőségként beadvánnyal fordul a Legfelsőbb Bírósághoz.
Kiska egy nyilatkozatában az ellene folytatott bűnvádi eljárást politikai pernek minősítette, ügyvédje pedig annak a véleményének adott hangot, miszerint nem történt bűncselekmény, mivel a történtek idején Andrej Kiska már tíz napja nem volt az érintett cég ügyvezetője.
A jogerős ítéletre reagáló közleményében Robert Fico kijelentette: Zuzana Caputová volt államfőhöz hasonlóan Andrej Kiska a „szlovákellenes erők mesterséges terméke volt”, akit a külföldről finanszírozott liberális-progresszív média segítségével azért juttattak pozícióba, hogy „a nyugatról érkező kizárólagos és kötelező nézetek politikáját valósítsa meg.”
A kormányfő megjegyezte: Szlovákia számára rendkívül negatív reklám, hogy az ország élén több évig egy bűnöző állt, aki tetteivel az államfőválasztási kampány során hátrányos helyzetbe juttatta ellenfeleit, és ezért is az országnak a jövőben független, művelt és nemzetileg orientált államfőkre van szüksége, nem pedig bábokra.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Leállt az M3-as metró
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok