Az amerikai hadsereg megállapította, hogy a léggömb nem jelent veszélyt a légi forgalomra vagy a nemzetbiztonságra, továbbá nem kommunikál. Az egyik tisztviselő szerint nem világos, hogy időjárási ballonról vagy valami másról van-e szó, és hozzátette, hogy az Egyesült Államok még mindig le tudja lőni, ha földközelbe kerülne. A tárgy, amely a jelek szerint manőverezésre nem képes, lassan halad Mexikó felé – tette közzé az NBC News.
A hatóságok nem gondolják, hogy a léggömb a kínaiaké, de még dolgoznak a tulajdonos azonosításán.
Az Amerikai Védelmi Minisztérium szóvivője azt mondta, hogy a léggömb 10 ezer méter magasságban lebegett, és semmi jel nem utalt arra, hogy külföldi vagy ellenséges erő irányítaná. A Pentagon szerint a léggömb nem haladt át közvetlenül védelmi szempontból kritikus infrastruktúra, illetve más, az amerikai kormányzat számára érzékeny helyszínek felett, és nem jelentett katonai vagy fizikai fenyegetést a földön tartózkodó emberekre.
Korábban fenyegetést jelentő léggömbbel volt dolguk
Február elején egy kínai kémléggömb repült át az Egyesült Államok egyes részei felett, mielőtt a karolinai partoknál lelőtték volna. Az eszköz képes volt hírszerzési adatokat gyűjteni több érzékeny amerikai stratégiai helyszínről.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba