A tájékoztatás szerint a Burkina Fasóban állomásozó Sabre francia különleges alakulat katonái szombaton vonták be a francia zászlót támaszpontjukon. Az ünnepélyes ceremónián a Burkina Fasó-i vezérkar is részt vett.
Az ouagadougou-i vezetés január végén közölte, hogy felmondja a Párizzsal 2018-ban kötött katonai megállapodását, melynek keretében francia katonák harcolhattak a felkelőcsoportok ellen a nyugat-afrikai ország területén.
A Burkina Fasót irányító junta arra hivatkozott, hogy az ország saját erejéből akarja megvédeni magát. Válaszul Párizs közölte, hogy tiszteletben fogja tartani Burkina Faso kérését, és egy hónapon belül kivonja csapatait a nyugat-afrikai országból.
A francia védelmi minisztérium eddig nem reagált megkeresésekre az ügyben.
A 21 millió lakosú Burkina Fasóban több fegyveres csoport aktív, amelyek közül néhány az Iszlám Állam és az Al-Kaida terrorszervezet csatlósa. A szélsőséges csoportok ráadásul kiterjedt térségeket ellenőriznek a részben a Száhel-övezetben található országban. Franciaország különleges alakulatainak mintegy 200-400 fős kontingensét állomásoztatta az országban.
A francia csapatok tavaly hagyták el a Burkina Fasóval szomszédos Mali területét, miután megromlottak a kapcsolatok a helyi juntával, és Oroszország egyre nagyobb befolyást szerzett az egykori francia gyarmaton.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál