Magyarországon is gyártást végez a német hadi- és járműipari óriás, a Rheinmetall, amely jogi vitába keveredett egy másik német vállalattal.
A KMW keresetének célja elérni, hogy a Rheinmetall ne hivatkozhasson a Leopard szellemi tulajdonjogaira a 2A4-es modellváltozatig bezárólag.
Az ügyet május másodikán tárgyalják a müncheni tartományi bíróságon. A bíróság nem nevezte meg a felperes és az alperes személyét.
Az érintett felek körére a Rheinmetall vezérigazgatója, Armin Papperger a Neue Zürcher Zeitung lapnak adott interjújából lehet következtetni, amelyben saját cégének tulajdonította a Leopard harckocsihoz fűződő szellemi tulajdonjogokat. „Ezer Leopard 2A4-est építettünk saját szellemi tulajdonunk alapján” – jelentette ki.
A Leopard 2 harckocsit eredetileg a Krauss-Maffei fejlesztette ki – ahogy a vállalatot akkoriban nevezték – a Rheinmetall gyártja hozzá viszont a löveget, a lőszert, a tűzvezető rendszert valamint a parancsnoki és irányítási rendszert is a cég honlapján szereplő leírás szerint.
A Rheinmetall honlapja a vezérigazgató lapinterjúban tett kijelentésével ellentétben a KMW-nek tulajdonítja a Leopard tank eredetét: „a Krauss-Maffei Wegmann (KMW) Leopard 2 a világ legerősebb harckocsija és egyben a legszélesebb körben nemzetközileg elterjedt fegyverrendszer is” – fogalmaz a leírás.
Orbán Viktor az ország védelmében Németországgal fűzte szorosabbra a szálakat
Orbán Viktor miniszterelnök a német Rheinmetall hadi- és járműipari nagyvállalat vezérigazgatójával, Armin Pappergerrel tárgyalt a Rheinmetall és a magyar állam együttműködéséről. Bővebben>>>Magyarország erősen a Rheinmetallra alapoz
Magyarországon is tevékeny a Rheinmetall, ugyanis F-35-ösöket épít.
A német Rheinmetall vállalattal fennálló együttműködés a honvédelmi miniszter szerint jóval azelőtt elindult, hogy a háborús helyzet következtében egyre több ország kezdte el haderőfejlesztését.
- Zalaegerszegen gyártják a Lynx páncélozott gyalogsági harcjárművet, így a magyar haderőt a németországi mellett a zalaegerszegi gyártósorról legördülő eszközök is erősíteni fogják.
- Ezen kívül a Rheinmetallal közös projektben épül Várpalotán egy lőszergyár is.
A lőszergyártás ma már egész Európát érintő kérdés és probléma – hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, aki Németországban egyeztetett a Rheinmetall vezetőivel a magyarországi gyártás lehetőségeiről.
A Rheinmetall vezére Magyarországon akar Ukrajnának tankokat gyártani, ugyanis szerinte „lehetővé kell tenni, hogy az ukránok megvédjék magukat” orosz támadóiikkal szemben.
A haderő erősítése mellett önálló, erős védelmi ipar kiépítésében támaszkodunk a német vállalattal való együttműködésre, amely a magyar haderő ellátási láncának biztosítása mellett a magyar gazdaságot is erősítheti.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot