A PiS mellett 190-en szavaztak, míg ellene 266-an, ezzel pedig a Polgári Koalíciót vezető Donald Tusk maradt az aspiráns a miniszterelnöki pozícióra.
Lengyelországban 74 százalékos rekordrészvétel mellett tartottak választásokat októberben. Habár a PiS kapta a legtöbb voksot, az ellenzéki pártok összességében több mandátumot szereztek, emiatt mégsem tudnak kormányt alakítani.
Nem sokkal háromnegyed 7 után a szejm hivatalosan fel is kérte miniszterelnöknek Donald Tuskot, aki utoljára 2007 és 2014 között töltötte be ezt a posztot – írja az Onet.pl. 248 képviselő szavazott mellette, és 201 ellene.
A szavazás pillanatait egyes lengyel mozikban élőben is közvetítették. A kormányváltás történelmi jelentőségét jól jelzi a nézők reakciója Morawiecki leszavazásának pillanatában:
Poles cheering the end of the PiS era screened live in cinemas is truly memeworthy https://t.co/dTJpG5vmAp
— Alexander Clarkson (@APHClarkson) December 11, 2023
Donald Tusk a korábbi években az egyik legkeményebb bírálója volt Orbán Viktor politikájának. A frissen megválasztott miniszterelnök 2021-ben járt Magyarországon az ellenzéki pártok meghívására.
Tusk: Magyarország szégyenteljesen viselkedett
Az Európai Tanács volt elnöke szerint szégyent hoztak magukra azok az országok, amelyek blokkolták az Oroszországra kiszabható legdurvább szankciókat. Németország mellett, a magyar kormány is részt vett a gazdasági "atomfegyver" késleltetésében.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Rögtön meg kell nézni a modellt, ilyen tűzveszélyes autókat hív vissza a Ford