New York fellebbezési bírósága szerdán
törölte a Donald Trump elnökkel szemben még tavaly bírósági ítéletben meghozott mintegy félmilliárd dolláros bírságot vállalkozásainak működése során elkövetett törvénysértés miatt.
A bíróság ugyanakkor fenntartotta az elnök ellen a polgári eljárás keretében hozott elmarasztaló ítéletet, amely részben eltiltotta Donald Trumpot az üzleti tevékenységtől New York államban, írta az MTI.
A bíróság öttagú tanácsának indoklása szerint a nagymértékű pénzbírság túlzó volt, és sértette az amerikai alkotmány nyolcadik kiegészítését, amely az aránytalan büntetések tilalmáról szól.
David Friedman bíró különvéleményében az ügy teljes megszüntetését javasolta.
Donald Trump a döntést teljes győzelemnek nevezte a Truth Social közösségi oldalán, és Letitia James New York-i főügyész által kezdeményezett ügyet hamisnak minősítette.
A per 2022-ben indult, amikor Letitia James üzleti csalás vádjával eljárást indított Trump ellen vállalati ingatlanainak valótlan értékbecslése miatt. A 2024-es elnökválasztási kampány idején zajló ügyben a New York-i bíró tavaly 364 millió dollár bírságot szabott ki, amely kamatokkal meghaladta az 500 millió dollárt.
Trump politikai ellenfelei szerint az ügy politikailag motivált volt, Trump és jogi képviselői pedig többször hangoztatták, hogy Letitia James 2018-as kampánya idején már illegitim elnöknek nevezte az akkor is amerikai elnökként dolgozó Trumpot, és minden jogi eszközt fel kívánt használni ellene.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót