A közlemény szerint a nőt – aki a 2000-es években különböző csalások révén több százmillió forintra tett szert – március 26-án fogták el és múlt pénteken hozták haza. A különböző ügyeiben az ítéleteket a távollétében hozták meg vele szemben – tették hozzá.
Mostanra kiderült az is, hogy elhagyva Magyarországot új életet kezdett Dominikán, ahol párra talált, és gyermeket szült.
Arra egyáltalán nem számított, hogy több mint tíz év elmúltával a rendőrök még mindig keresik, és a nyomára bukkannak, így „villámcsapásként” érte, mikor Punte Cana városában, a tengerparton elfogták
– írták.
A műveletet a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda célkörözési osztálya indította el, miután a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ (NEBEK) Interpol Iroda segítségével felvette a kapcsolatot a német Szövetségi Bűnügyi Hivatallal, valamint az Amerikai Egyesült Államok Marshal szolgálatával, amelyek közvetítő szerepet játszottak a magyar és a dominikai hatóságok között.
A nőt letartóztatták, majd Spanyolországba vitték, onnan pedig múlt pénteken Magyarországra hozták; a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben megkezdte jogerős börtönbüntetésének letöltését – áll a közleményben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?