A tervek szerint év végéig készül el a bükfürdői Birdland Golf & Country Club területén épülő, összesen 21 apartmanházból álló Birdland Villapark első üteme. A mintegy 3,5 milliárd forintos beruházás keretében most 96 lakás épül fel, ezeket később - még két szakaszban - valószínűleg majd további mintegy 150 apartman követi. A befektetők, a Birdland Golf & Country Club tulajdonosai az első ütemben megvalósuló lakásokból nyolcvannégynek a tulajdonjogát értékesítik, míg a fennmaradó ingatlanoknak az üdülési jogát lehet megvásárolni. A lakások értékesítését még csupán alig egy hónapja kezdték el, mégis mostanra már 30-40 százalékuk elkelt - mondta lapunknak Hegyi J. Attila, a Birdland Golf & Country Club elnöke. Az apartmanok négyzetméterára nettó 290-390 ezer forint, a mérettől és az elhelyezkedéstől függően. A vásárlásához igény esetén kedvező hitelkonstrukciók is rendelkezésre állnak a beruházás finanszírozó bankjának, az Erste Bank Rt.-nek köszönhetően.
Az apartman-rezidenciák jövőbeni tulajdonosai különböző alapterületű egységek közül választhatnak, a 40-80 négyzetméter közötti lakások mindegyikéhez tágas terasz és egy-egy gépkocsibeálló tartozik. Ezen túlmenően a tulajdonosok igénybe vehetik a mintegy 100 hektáros Birdland Golf & Country Club területén épült ötcsillagos Radisson SAS Birdland Resort & Spa wellness és spa, valamint különböző beauty és fitnesz szolgáltatásait a részükre kedvezményesen biztosított klubtagságon keresztül. A lakások tulajdonjogához örökös golftagság is kapcsolódik. A Birdland Villaparkban apartmant venni egyébként befektetésnek is igen jó, hiszen a lakásokat ma még igen kedvező áron lehet megvásárolni, s Bükfürdő, illetve maga a Birdland Golf & Country Club gyors fejlődésének köszönhetően az ingatlanárak valószínűleg gyorsan emelkednek majd. A tulajdonosoknak lehetőségük van arra is, hogy üzemeltetési szerződést kössenek a szállodával, amely kiadja a lakást, s az így extraprofitot termel.
Az apartman-lakások iránti jelentős érdeklődés alapvetően abból fakad, hogy a bükfürdői klubban közép-európai viszonylatban egyedülálló módon teljes körű és sokrétű szolgáltatások állnak mindazok rendelkezésére, akik a kellemes kikapcsolódást kívánják összekötni ezzel az ingatlanbefektetési formával. Eddigi ügyfeleink is elsősorban ezért vásároltak - úgymond - saját rezidenciát ebben a festői szépségű, arborétumszerű, erdőkkel, tavakkal és gyönyörű pázsittal rendelkező környezetben - tette hozzá Hegyi J. Attila.
Az 1991-ben alapított Birdland Golf & Country Club tulajdonosai 2002 nyarán kezdtek hozzá a komplexum bővítéséhez. A beruházás keretében ez év márciusára készült el a Radisson SAS Birdland Resort & Spa, amelynek 208 szobájából 97 „standard”, 96 pedig a golfpályára néző „superior”. 15 lakosztály és három, kifejezetten a mozgássérült vendégek számára kialakított szoba kapott még helyet a szállodában. (A szálloda design-prekoncepcióját egyébként a Wimberley Allison Tong & Goo cég dolgozta ki, míg a konkrét tervezést a Közti Rt. végezte, a kivitelezéssel pedig az Óbuda-Újlak Rt.-t bízták meg.) A több mint 22 millió eurós ingatlanfejlesztés eredményeként a hotelhez közvetlenül csatlakozó wellness-központot is kialakítottak. A 3500 négyzetméteres wellnessfürdő modern termál- és szépségápolási programokat kínál és hat beltéri medencével, valamint egy fűtött kültéri medencével rendelkezik, amelyhez Pool Bár tartozik. A szaunarészleg két finn szaunát, gőzfürdőt, infravörös kabint, tepidáriumot, frigidáriumot, aromaterápiát, sóbarlangot, herbáriumfürdőt, valamint egy relaxációs övezetet foglal magába, amelynek helyiségei a golfpályára néznek. A wellness centrumhoz tartozik a Szépség- és Fodrásszalon is, valamint egy külön szint, amelyen masszázskabinok, hydroterápia, fizioterápia, parafangó és Vichy-zuhany áll a vendégek rendelkezésére. Az aktív kikapcsolódásra vágyó vendégek rendelkezésére áll az aerobic- és a fitneszterem, de a szálloda és villapark körül lehet kerékpározni, kocogni és az idén nyártól teniszezni is. A Birdland Golf & Country Club fejlesztésének keretében a jelenlegi, nemzetközi minősítéssel rendelkező 18-lyukú golfpálya a jövő év végéig további 9 szakasszal bővül, s emellett kialakítanak egy esti játékra is alkalmas és legfőképpen a kezdők számára élvezetes putting (gurító) pályát is, valamint rövidesen átadják az üdülőhely Golf & Tenisz Akadémia központját.
(X)
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.