A szerződést a Mellow Mood cégcsoport képviselői, Szamír Hamdán és Zuhair Avad, valamint a pályázaton nyertes Archikon Kft. ügyvezető tulajdonosa, Nagy Csaba építész jegyzi.
A tervek szerint az épületből legkésőbb 2017 első negyedévében ötcsillagos szálloda lesz. A szálloda mellett lesznek éttermek, kávézók, üzletek, továbbá konferenciaterem és fitneszrészleg is.
Az épület tulajdonosa a vételárral együtt 12 milliárd forintot költ a felújításra, a kivitelezőt nyáron választják ki - mondta Avad. Ez Európa legnagyobb kerámiadíszítésű épülete, amelyet szakértő restaurátorok állítanak helyre. A végleges alapterületek a tervezés során dőlnek el - mondta Nagy.
A cégcsoport alakított át már szállodává régi épületeket a VII., a VIII. és a X. kerületben is, a belvárosban a szomszédos Klotild palota felújítása volt a legutóbbi projektjünk - tette hozzá Hamdán. Több mint 700 alkalmazottjuk van, a Párizsi Udvarban további 250 embernek adnak munkát.
Az utóbbi céget nevesíti beruházóként az a kormányrendelet-tervezet, amely a múlt héten került fel a kormány honlapjára, és kiemelt beruházássá nyilvánítja - a hatósági ügyintézés szempontjából - a Párizsi Udvar beruházást.
A projektcéget múlt év február végén 500 ezer forinttal alapította egy Belize-ben bejegyzett cég, majd csatlakozott hozzá márciusban egy abu dhabi illetékességű magánszemély. Mindkettejüket a Budapesten lakó Madzsdi Helmi Rida követte a tulajdonlásban, az adatok szerint jelenleg ő az egyetlen tulajdonos, egyben ő jogosult a cég képviseletére is. A cég jegyzett tőkéje múlt év áprilisa óta 3 millió forint.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Horror az orosz kórházban: halott emberek szerveit és csontjait árulták
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet