Októberben az előző év azonos hónapjához képest mindkét építményfőcsoport termelésének volumene csökkent: az épületeké 7,2, az egyéb építményeké 18,2 százalékkal. Az egyéb építmények építésének visszaesését elsősorban az uniós forrásból végzett munkák 2015. végi befejeződése okozta.
Októberben a legnagyobb mértékben a közműépítő vállalkozások termelése maradt el az előző év azonos időszakitól.
Az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése 6,3, az egyéb építményeké 19,1, a speciális szaképítésé 12,1 százalékkal esett vissza.
A megkötött új szerződések volumene 11,9 százalékkal kisebb volt az előző évinél, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 54,2 százalékkal csökkent. Az egyéb építmények építésére vonatkozó szerződések volumene ezzel szemben 52,9 százalékkal emelkedett, aminek fő oka néhány, útépítésekre kötött nagy szerződés volt. Az építőiparban a nagy értékű, hosszú megvalósulási idejű szerződések hónapról hónapra jelentős változást okozhatnak a volumenindexekben.
Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene október végén 23,9 százalékkal meghaladta az előző évi, alacsony bázist. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 0,2, az egyéb építményeké 42,8 százalékkal magasabb volt.
Az első tíz hónapban az előző év azonos időszakához képest az építőipari termelés volumene 19,8 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint