Tíz évvel ezelőtt vásárolta meg és máris eladja a Chrysler Buildinget az Abu Dhabi Investment Council.
A Wall Street Journal tudósításából az is kiderül, hogy olyan bombaüzletet nem köthetnek az arabok, mert a legendás felhőkarcolót most 1,2-1,5 milliárd dollárért lehet piacra dobni és kérdés, hogy ilyen áron akad-e vevő a 77 emeletes épületre. (Az épület kisebbségi, 10 százalékos tulajdonosa egy helyi ingatlanos cég, a Tishman Speyer.)
Kapcsolódó
A New York központjában levő 319 méter magas épületben csak irodák vannak - a névadó Chrysler autógyár csak 1953-ig tartotta központját itt -, de az egykor hightech színvonalat képviselő ház ma már nehezen felel meg a kor követelményeinek.
Ráadásul az épülettől alig 100 méterre levő Grand Central vasútpályaudvar közelében jelentős irodafejlesztések zajlanak: idén év végéig 6 millió négyzetlábnyi (körülbelül 557 ezer négyzetméter), 2022-ig pedig közel ugyanekkora nagyságú új irodaházat adnak át.
Az 1930-ban felavatott, art deco stílusban megálmodott Chrysler Building akkor a világ legmagasabb épületének számított - igaz csak 11 hónapig, mert az egy évvel később megnyitott Empire State Building maga mögé utasította. Ma már csak a hatodik legmagasabb épület Manhattan szívében.
Az emblematikus épület eladásának okáról csak találgatnak a szakértők. Van, aki szerint az ingatlannak helyet adó földterület emelkedő bérleti díja az oka ennek. A 42. utca és a Lexington sugárút kereszteződésében levő Chrysler Building alatti területet ugyanis a Cooper Union Schooltól bérlik. Tavaly a bérleti díj 32,5 millió dollárra emelkedett, míg egy évvel korábban ez még csak 7,95 millió dollár volt.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy