Bár Balog Zoltán február 23-án, az épület bokrétaünnepén büszkén jelentette be, hogy az előzetes tervek szerint halad a Szabolcs utcai Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK) építése, információink szerint idén már biztosan nem adják át a komplexumot - írja a Magyar Nemzet.
A 20 milliárd forintból épülő központ legkorábban jövő tavasszal készülhet el, de valószínűbb, hogy csak 2019 nyarán vehetik birtokba a múzeumi szakemberek. (Az összeg nagyságrendben megfelel a Nemzeti Színház költségének, képünk illusztráció - a szerk.)
Kapcsolódó
Az egykori izraelita kórház területén létesülő, öt épületből álló, összesen 37 ezer négyzetméteres központban raktárak, restaurátor-műhelyek, kutatószobák, irodák lesznek, illetve itt kap helyet a Közép-európai Művészettörténeti Kutatóintézet (KEMKI) és egy látogatóközpont is, amelyet a korábbi imaházban alakítanak ki.
A projektre közelről rálátó forrásaik szerint azonban nem a raktártechnika a beruházás neuralgikus pontja: várhatóan a kivitelezési munkák elhúzódása miatt késik majd a komplexum átadása. Ha valóban így lesz, az azért is különösen fájó, mert - amint arra több szakember is rámutatott korábban - a Liget projekt racionális érvekkel nehezen magyarázható gigaberuházásai mellett az OMRRK felépítése valóban észszerűnek tűnik.
Megszólalt a Városliget Zrt.
Az az állítás, hogy az Országos Múzeum Restaurálási és Raktározási Központ csak jövő tavasszal készülhet el, illetve a múzeumi szakemberek legkorábban 2019-ben vehetik birtokba, nem felel meg a valóságnak - közölte a cikk megjelenése után a Városliget Zrt. A cég szerint a komplexum műszaki átadás-átvétele már idén ősszel megtörténik, melyet követően elkezdődhetnek a költöztetések, belső terek felszerelése és berendezése, illetve a múzeumi szakemberek is még idén munkába állhatnak az európai viszonylatban is egyedülálló háttérintézményben.
A fotó forrása: Szabó Dániel/Napi.hu
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Az EU kizárja az amerikaiakat, a briteket és a törököket is a 150 milliárd eurós újrafegyverkezési alapból
Döntöttek Amerikában, erre várt a fél világ

Ítéletet mondtak a kormányzat terveiről az elemzők, Orbán Viktor nem erre számított

Sikeres volt a tüntetés, lemondott a miniszterelnök

Figyelmeztet a NAV: jól gondolja meg, mit csinál!

Megütötték a forintot, a törökországi botrány lehet a háttérben

Ha Németország nem győzi le Kínát, Magyarország is a bukik

Putyin nagyon fél Trumptól, „szisztematikusan engedni fog”

Lehet rettegni, rákkeltő ősellenségnek kiáltották ki a cukros üdítőt
