A Főtáv fejlesztéseinek idei beruházási igénye meghaladja a 10 milliárd forintot.
A Főtáv az V. kerületben 2018-ban megkezdené a távhőszolgáltatást, ehhez az idén egy 0,6 méter átmérőjű vezetékpárt kell átvezetni a budairól a pesti oldalara az Erzsébet hídon át. A beruházás a Kéménymentes belváros elnevezésű projekt részeként valósul meg.
Kapcsolódó
A Városligetben épülő intézmények hőellátása érdekében a távhőszolgáltató az idén a XIII. kerületben készül vezetékfejlesztésre, továbbá ráköti a hálózatára a Magyar Állami Operaház X. kerületi próbacentrumát is.
Tavaly több évnyi csökkenés után ismét nőtt a Főtáv által eladott hő mennyisége, mert nőtt az ügyfelek száma, az újonnan bekapcsolt fogyasztók között lakóparkok, irodaházak, állami és önkormányzati épületek is vannak.
Az előzetes adatok szerint a Főtáv árbevétele 2017-ben 44,4 milliárd forintra nőtt az előző évi 43,2 milliárdról, üzemi eredménye 1,7 milliárd forintról 1,5 milliárdra csökkent - olvasható a Világgazdaságban.
A kép forrása: Shutterstock
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró