A december már a harmadik hónap, amelyben szinte pontosan akkora volt a forgalom, mint az egy évvel korábbi azonos időszakban.
Az utolsó negyedév mindössze egy százalékkal erősebb a tavalyinál a DH szerint. Az idei forgalomban így a szezonalitás nem érvényesült, vagyis az erősödő negyedévek helyett közel azonos, de erős volt a piac minden negyedévben.
Az ingatlanközvetítő hálózat becslése alapján 2015-ben összesen 135 ezer ingatlan cserélt gazdát, ami a KSH által közreadott 2014-es forgalmat közel 20 százalékkal haladja meg, azaz ez volt a válságot követő időszak legeredményesebb ingatlanpiaci éve.
Legolvasottabb
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Lezajlott a CT- és MR-gépek államosítása, 3,5 milliárd forintot költöttek rá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói