A már meglevő épületek felújításával és új épületek felhúzásával bővül a Soros György által alapított CEU belvárosi campusa. A megújuló egyetemi központot - amely az V. kerületi Nádor utca környékén található - egy angol sztárépítész tervei alapján, a Market Építő Zrt. és a Strabag Zrt. konzorciuma építi fel.
A szerződés értelmében az egyetemi campus 26 millió eurós kivitelezési költségeihez járul még egy ötmillió eurós (1,5 milliárd forint) fejlesztési beruházás, amelyből az épületek berendezése és felszerelése újul meg. Mindez azért is érdekes, mert az elmúlt években többször is felvetődött a CEU Prágába költöztetésének ötlete.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Épphogy elkezdődött az olimpia, máris felütötte a fejét a kór a sportolók között