A német zsidó bevándorlók gyermekeként 1924. január 31-én a michigani Pontiacban született üzletember a második világháború utáni gazdasági fellendülést kihasználva alapította meg 1950-ben első ingatlanfejlesztő cégét. Előbb egy esküvői kellékeket árusító boltot nyitott, de hamar rájött, hogy az egyre népesebb elővárosi lakosság vásárlási igényeit leginkább egy olyan üzletközpont elégítené ki, amely jó parkolási lehetőséggel, egy fedél alatt kínál vásárlási lehetőséget többféle üzletben.
Az első, a michigani Flintben létesült ilyen bevásárlóközpont nagy siker lett, és Taubman hasonló plázák sokaságát nyitotta szerte az országban az 1950-es években és a 60-as évek elején. Az általa feltalált pláza (amerikai szóhasználatban: mall) az amerikai fogyasztási kultúra pilléré vált az évtizedek során, és világszerte elterjedt. A két fia által vezetett családi cége, a Taubman Centers jelenleg 19 nagy bevásárlóközpontot birtokol az Egyesült Államok különböző részein.
Az üzletember később többféle vállalkozásba is belefogott, például hotdogbüfé-hálózatot nyitott A&W néven. Az AP hírügynökség szerint az étteremlánc nyitására készülve Magyarországra utazott, hogy kifürkéssze a jó kolbász titkát.
Taubman 1983 és 2000 között a Sotheby's aukciósház főrészvényese volt, és ehhez a korszakhoz kötődik egy, az élete alkonyát beárnyékoló gazdasági bűnügy: az ügyészség azzal vádolta meg, hogy a másik nagy aukciósház, a Christie's elnökével szövetkezve árkartellt létesített, és a mesterségesen magasan tartott jutalékok révén 400 millió dollárral rövidítette meg az aukciósházak ügyfeleit.
Az üzletembert 2001-ben bűnösnek mondták ki, 7,5 millió dollár pénzbírságra és egy év szabadságvesztésre ítélték, végül kilenc hónapot töltött egy rochesteri fogházban. Taubman mindvégig ártatlannak vallotta magát és csak azt sajnálta, hogy úgymond nem védte meg az igazát. A botrányról The Art of the Steal címmel könyv is megjelent Christopher Mason újságíró tollából, a kötetet magyarul A milliárdos csalás címmel adták ki 2005-ben.
A plázák atyja dollárszázmilliókat adományozott egyetemeknek, kórházaknak, múzeumoknak, kiemelkedő támogatója volt az őssejtkutatásoknak. Dennis Archer detroiti polgármester szerint "neki volt az egyik legnagyobb szíve Amerikában".
Vagyonát a Forbes üzleti magazin legutóbb 3,1 milliárd dollárra becsülte.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Horror az orosz kórházban: halott emberek szerveit és csontjait árulták
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet