Ezek az ingatlanok a fővárosban a pesti belső - V., VI., VII., - kerületekben vannak a legnagyobb számban, illetve a XIII. kerületben a Duna-parti újépítésű házakban.
Júliusban a Duna House adatai szerint a főváros budai oldalán elhelyezkedő ingatlanok közel 50 százaléka 800 ezer forint feletti négyzetméteráron cserélt tulajdonost.
Vidéken elsősorban a Balatonnál, ezen belül Balatonfüred és a déli parton Siófokon, a keleti országrészben pedig Debrecenben találhatóak az egymillió forint feletti négyzetméteráron értékesített ingatlanok.
A Duna House tranzakciós adatai alapján országosan az ingatlanok már több mint 1,5 százaléka egymillió forint feletti négyzetméteráron cserél gazdát, ami bár még arányaiban nem jelentős, azonban a 800 ezer forint feletti ársávval együtt ez már az eladások közel 7 százaléka - írta a közleményben Benedikt Károly, az ingatlanos cég elemzési vezetője. Mindez azt mutatja, hogy folyamatos a bővülés a legdrágább kategóriában.
A nagy értékű, prémium ingatlanok jelentős kínálattal vannak jelen a magyar ingatlanpiacon. Példaként említették, hogy a kínálatukban több mint kétszáz 100 millió forint feletti ingatlan van. Az eladó luxusingatlanok sorában ház, kastély és horgásztóval rendelkező birtok is található, a budai lakások és pesti penthouseok mellett.
A legdrágább épület jelenleg egy szecessziós vadászkastély, amelynek ára 2 milliárd forint - írta az MTI.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az újságírók harmadát utcára teszi a Jeff Bezos tulajdonolta amerikai lap