A nyílt közbeszerzés eredményét az ajánlatkérő Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzata közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
A Jász utca 72. szám alatti telek területe 1258 négyzetméter, ebből 665 négyzetmétert foglal el az épület , amelynek a teljes szintterülete 4308 négyzetméter. A homlokzat 60 százalékán 24 centiméter vastag lesz a hőszigetelés, a maradékon csak 16 centiméter. A mélygarázs területe 861 négyzetméter, ebben 35 autónak jut hely.
A két nyertes céggek augusztus 13-án kötött szerződést az önkormányzat. Indult még a tenderen a szegedi KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. is.
Nem ez az első,az önkormányzat beruházásában épülő passzívház Angyalföldön. A Napi.hu is megírta, hogy 2014-ben 2,3 milliárd forintból egy 100 lakásos passzívház épült a Reitter Ferenc utca, Zsinór utca, Jász utca és a Fáy utca által határolt tömbben. Az épületet hőszivattyús fűtéssel, gépi szellőztetéssel látták el.
A passzívházakat minősítő német Darmstadt Passivhaus Institu" egyik kritériuma, hogy az épület éves fajlagos fűtési energiaigény kisebb legyen, mint 15 kWh/m2év. Ez nagyságrendileg annyi fűtési energiafelhasználást jelent egy 50 négyzetméteres lakásban, mintha egy hajszárítót, vagy porszívót két óráig üzemeltetnénk naponta. A lakók éves fűtésszámlája nem haladja majd meg a 15 ezer forintot. Ez 15-20-szor kevesebb, mint egy hazai, átlagos épületben.
A Kartács utcában pedig egy 23 bérlakásos passzívház készült el 2018-ban, 961 millió forintból. Az ötemeletes épület 23 lakása jellemzően egy- és kétszobás, de mindegyik lakás alapterülete meghaladja a 35 négyzetmétert, az átlagos alapterületük 40-50 négyzetméter. Ezt az épületet is hőszivattyúval fűtik.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ilyen hatást gyakorol a szervezetre a buborékos ásványvíz, diétában is segíthet

Felállt a válságstáb: lekapcsolták az ország atomerőműveit

Biztató adatok érkeztek: az ágazat, amiben stabilan jól teljesítünk

Áremelkedés az iparban: a forint gyengülése még mindig érezteti a hatását

Egyre aggasztóbb a helyzet: a lazítások emberéletekbe kerülhetnek

Európai áramszünet: leállt a kártyás fizetés is, kígyóznak a sorok az ATM-ek előtt

Érkezik az új állampapír plusz, ilyen kamatokra lehet számítani

Megvan az új kanadai miniszterelnök, aki válságmenedzserként átrajzolja a kapcsolatot az USA-val

Az Országgyűlés ma dönt a lex Magyar Péterről
