A színfalak mögötti osztozkodásba fordult át az elmúlt hetekben a győri Quaestor-vagyonra kiírt árverés - írta a 24.hu. Paár Attila győri építőipari milliárdos érdekeltsége a januári sikeres licit után megszerezte az ETO-hotelt, a bevásárlóközpontot és a futballstadiont, ám a 16 ezer néző befogadására alkalmas pálya végül mégis az államnál kötött ki.
A két fél között februártól május közepéig csereberék zajlottak, de eddig sem az árverésről, sem az azt követő ügyletekről nem hoztak nyilvánosságra információt. Az biztos, hogy az állam hatalmasat bukott a sportkomplexumon, Paárék számára viszont akár nullszaldósra is kijöhetett az elvileg sokmilliárdos ingatlanvásár.
Kapcsolódó
A legbonyolultabb tranzakció az edzőközpont körül zajlott. Ez eleve kettészakítva került bele a két ingatlancsomagba. Az állam a kisebbik részt vette meg elővásárlással, a nagyobbik, 307 millió forint értékű részt pedig május 11-én szerezte meg a Barlinektől, amely Paár érdekeltsége, és írták át az MNV Zrt.-re úgy, hogy egy nyolcad rész vásárlás volt, a többi csere. A tulajdoni lapokból az nem olvasható ki, hogy pontosan mit mire cseréltek, illetve hogyan számoltak el az adásvételeknél. De a jelek szerint az ügylet az állam számára összességében hatalmas bukás volt, Paár Attila viszont jól járt.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Forrong a főváros: oktatási szakszervezetek tüntettek a kormány intézkedései ellen
Belehúzott estére a forint, így zárta a napot
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el