Kellő felkészülés mellett lenne építőipari kapacitás a panelvisszabontási programra, más kérdés, hogy ezt miből finanszírozzák - mondta a lapnak Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke a legutóbbi kormányinfón beharangozott elképzelésről.
A forrásigényt a szakember szerint nehéz megbecsülni, nagyságrendileg arra azért lehet számítani, hogy az emeletek visszabontása és a megmaradó épület felújítása elérheti egy új építésű lakás bekerülési költségének legalább 80 százalékát. További költség a kiköltözők új lakásainak ára, illetve az építkezés idejére valamennyi lakó lakhatását biztosítani kell valahol.
Kapcsolódó
Ha a programot városképi szempontok generálják, akkor olcsóbb megoldások is rendelkezésre állnak - mondta a lapnak Koji.
A legutóbbi kormányinfón Lázár János kancelláriaminiszter arról beszélt, a kormány foglalkozik a panelkérdéssel, mert félmillió panellakás elavult, felújításra, modernizálásra szorul. Konzultálni fognak a panellakók érdekképviseleteivel és a magyar építésztársadalommal is a megoldásról, felmerülhet a felújítás, új lakások építése és a panelek visszabontása is.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Kennedy már megint életekkel szórakozik, újabb kötelező oltást iktatott ki
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek