A Rákóczi híd pesti hídfőjétől délre fekvő 15 hektáros Duna-parti terület a Budapesti olimpia 2024 címmel készült megvalósíthatósági tanulmány szerint az atlétikai stadionnak adna otthont - olvasható a lapban.
Az adásvételről már korábban beszámolt a sajtó, ám a vételárat nem árulta el a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. A Wing Ingatlanfejlesztő és Beruházó Zrt. (korábbi Wallis) egyik projektcége, a Duna Passage Kft. tulajdonában volt a terület. A cég 2011-ben 100 milliárd forintos beruházást tervezett a partszakaszon ezer lakással és 130 ezer négyzetméter irodával, ám ebből nem lett semmi. Végül az állam és a Wing Zrt. 2014 decemberében kötött adásvételi szerződést. Az ügylet érdekessége, hogy az MNV nem közvetlenül a 15 hektáros területet, hanem a Duna Passage Kft.-t vásárolta meg - írja a Magyar Nemzet.

Az adatokért a Lehet Más a Politika (LMP) IX. kerületi képviselője közérdekűadat-igénylést nyújtott be a vagyonkezelőhöz. Az állami társaság viszont üzleti titokra hivatkozva megtagadta a kért iratok kiadását. Az LMP politikusa ezért bírósághoz fordult. (A bíróságon az is kiderült, hogy az MNV 2039-ig nem kötné a nyilvánosság orrára az adásvétel részleteit.)
A Fővárosi Törvényszék tavaly novemberben mondta ki a végső szót az ügyben, a kért iratok kiadására kötelezte a vagyonkezelőt. A szerződések közérdekből nyilvános adatokat tartalmaznak - írta a napilap.
Az adásvételi szerződésből kiderült, az állam 16,55 milliárd forintért vásárolta meg a Duna Passage Kft.-t és az ahhoz tartozó ingatlant a Wing Zrt.-től - az ingatlanügyről további részletek itt olvashatók.

Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Leállt az M3-as metró
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok