Kilőttek a nyaralók árai a Balatonnál és nem csak a menő, eddig is az egekben lévő árakkal bíró településeken, hanem olyan, korábban kevésbé felkapott helyeken, mint Paloznak, Balatonkenese, Balatongyörök, Balatonfűzfő, Balatonakali, Révfülöp, Aszófő is meredeken emelkedtek – írja a veol.hu.
Van olyan balatonalmádi ingatlan, ami tavaly év elején 79 millióért kelt el, ha most kerülne piacra, 110 milliót érhetne.
Miközben a használt lakóingatlanok országos piacán az idei élénkülés elsősorban az adásvételek számában látszik, egyelőre nem eredményezett jelentősebb drágulást. A nyaralók piacán egészen más a helyzet, jelentős áremelkedés látható a kínálati piacon - derült ki egy ingatlanportál közel 40 ezer hirdetés alapján készített elemzéséből.
A nyaralóövezetek felfutása alapvetően annak köszönhető, hogy az említett időszakban lendületesen fejlődött a gazdaság, és az üdülőövezetek árait is növelő 2015-2019 közötti lakásárrobbanás után a befektetők a nagyvárosok helyett a nyaralóterületek irányába mozdultak el.
Miközben a koronavírus-járvány 2020 tavaszi megjelenése megtorpanást hozott az országos lakáspiacon, a nyaralókra ez nem volt igaz. Ez pedig részben a karanténhatásként emlegetett tényezővel magyarázható, sokan a korlátozások miatt a kerttel rendelkező, vízparti vagy ahhoz közeli települések felé fordultak.
Ezt erősítette meg Ulrich Ábel, a Dream-Ing Ingatlaniroda irodavezető-tulajdonosa, aki kiemelte, egyre nagyobb az érdeklődés a nyaralók, főként a vízparti, illetve a partközeli, panorámás házak iránt, ami jelentősen hozzájárult az árak emelkedéséhez. Irodájukhoz egyre kevesebb befektetői megkeresés érkezik, inkább nyaralónak, lakásnak vásárolnak az emberek.
A megnőtt érdeklődést nagyban befolyásolta a koronavírus, mert az emberek a bezártság miatt sokkal nyitottabbá váltak a kertes, nagy teraszos ingatlanok iránt. Az árak emelkedése nem vette el a vásárlói kedvet, továbbra is szinte bármilyen nyaralót, házat, lakást el lehet adni.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban