A falusi otthonteremtési kedvezmény az ország azon ötezer fő alatti kistelepüléseit érinti, ahol a lakosságszám 2003-hoz képest nagyobb mértékben csökkent, mint az országos átlag. E településeken a megemelt, eddig csak újépítés esetén járó vissza nem térítendő támogatási összegeket kapják meg a családok a használt ingatlanok vásárlása esetén is.
A KSH adatai szerint 2017-ben az ingatlanpiaci tranzakciók 23 százaléka bonyolódott a községekben, azonban ebben az adatban még benne vannak a stagnáló, vagy gyarapodó községekben zajló adásvételek is, így a mostani jelentős kedvezmény körülbelül a tranzakciók 15-18 százalékát érintheti majd - mondta Benedikt Károly, a DH elemzési vezetője.
Pest megyében a külső agglomerációs térségben találhatóak azok a települések, amelyekre vonatkozik a mostani kedvezmény. A fővárostól 50-100 kilométeres távolságot kell megtennünk, hogy kedvezőbb feltételekkel tudjunk ingatlant vásárolni. Ez jellemzően akár kocsival, akár tömegközlekedéssel 1 óra feletti ingázással járhat naponta, amelynek idő és költségvonzatát is érdemes számításba vennünk a lakóhelyünk kiválasztása előtt - tette hozzá az elemzési vezető.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit