A XI. és XIII. kerületben évi mintegy 2500 tranzakciót hoznak tető alá, ezért ezek a kerületek a főváros legforgalmasabb régiói. A XI.kerületben a 9 és a 10 milliós ingatlanokra is 300-300 vevő jut évente, amely a XIV. kerületi, 9 milliós kategória után a két legnagyobb adat. Ez utóbbi kerület egyébként szintén dobogós az évi 2200 körüli adásvétellel.
A 25-50 millió közötti kategóriában az V. és a II. kerület jeleskedik. Az V. kerületben eladott összes ingatlan harmada (220 ügylet), a II. kerületben az eladások 27 százaléka ( 350 ügylet) ebből az ársávból kerül ki. Egyébként a II. kerület vezeti az 50 millió fölöttiek listáját is, 14 százalék vásárol ilyen összegért, ez évi 180 ügylet. Az 5 millió forint alatti ársávban a VIII. kerület áll az élen. Itt évente összesen 1400 lakást adnak el, amelynek a 15 százaléka - 210 lakás - olcsóbb volt mint ötmillió forint.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Orbán Viktor: Nem az ellenzéket, hanem a mögötte állókat kell legyőzni