Augusztusban az előző év azonos időszakához képest az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 13,6 százalékkal csökkent. Mindkét építményfőcsoport termelése mérséklődött, az épületeké 17,1, az egyéb építményeké 8,9 százalékkal.
Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 26,4, az egyéb építmények építésében 13, a speciális szaképítésben 3,1 százalékkal esett vissza a termelés.
A megkötött új szerződések volumene 6 százalékkal emelkedett, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 16,5 százalékkal nagyobb, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 5,5 százalékkal kisebb volt.
Az építőipari vállalkozások augusztus végi szerződésállományának volumene 18,4 százalékkal elmaradt a 2019. augusztus végitől.
Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 11,4 százalékkal magasabb, az egyéb építményeké 30,4 százalékkal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban.
2020 első nyolc hónapjában az előző év azonos időszakához képest a termelés 10,4 százalékkal csökkent.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni