Még egyetlen barna mezős akcióterületre vonatkozó kezdeményezés vagy javaslat sem érkezett a kormány által felállított rozsdaövezeti bizottsághoz, így nem is volt miről döntenie az ötfős testületnek – írja a Népszava, amely a bizottságot létrehozó Miniszterelnökségtől kapta ezt a tájékoztatást. Elvileg bárki tehet javaslatot.
Budapesten futballstadion-léptékben mérve is hatalmas területek hevernek parlagon. A Fővárosi Önkormányzat barna mezős kataszterében összesen 2945 hektár, azaz több, mint 4200 focipályányi elhagyatott gyártelep, régi vasúti üzem és bánya szerepel. Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára tavaly májusban azt mondta, hogy „a jövő héten megkeresik a fővárosi kerületek és a vidéki városok polgármestereit”.
Kapcsolódó
A Fővárosi Önkormányzat decemberben kapta meg a javaslatot a tervezett akcióterületekről a Budapest Fejlesztési Központtól (BFK), amelyet véleményezett is a városvezetés. Elküldték az azonnali akcióterületek kijelölésére vonatkozó javaslatukat is, de választ nem kaptak. Helyette a sajtóból értesültek a területkijelölő állami rozsdabizottság felállításáról.
A Miniszterelnökség szerint az önkormányzatok bevonása a döntéshozatalba összeférhetetlen lenne, mert összeférhetetlen és nem elvárható, hogy egy javaslattevő önkormányzat objektíven döntsön a saját maga által javasolt területről és fejlesztésről. Így inkább egy független, államigazgatási szereplőkből álló, a fejlesztési szándék meghatározásától független testületre bíznák a döntést, ha lenne miről.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt