A szezonálisan kiigazított adatok szerint augusztusban éves szintre vetítve 1 millió 416 ezer lakóingatlan építését kezdték el, ami júliushoz viszonyítva 5,1 százalék csökkenés.
Elemzők kevésbé romló adatot, 1 millió 478 ezret vártak a júliusi 1 millió 492 ezer után.
A kiadott építési engedélyek évesített száma 0,9 százalékkal, 1 millió 470 ezerre süllyedt a júliusi 1 millió 483 ezerről. A szakértők emelkedő számra, 1 millió 520 ezerre számítottak augusztusra.
Az amerikai gazdaság februárban süllyedt recesszióba. Az Egyesült Államok hazai összterméke (GDP) 5,0 százalékos évesített ütemben csökkent az első negyedévben, a második negyedévben pedig 31,7 százalékkal.
A lakásépítők szeptemberben derűlátóak voltak. Az amerikai lakásépítők nemzeti szövetsége (NAHB) szerdán ugyanis azt közölte, hogy a több száz lakóingatlan-építő cég megkérdezésével készült szeptemberi index rekordszintre, 83 pontra emelkedett az augusztusi 78 pontról.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon