A városrésznek nevet (Seestadt Aspern) adó mesterséges tavat 2010-ben kezdték el kialakítani, a tó a körülötte elterülő csaknem négy hektáros parkkal a városrész közepén helyezkedik el. Az 5,4 hektáros vízfelületet az évek során azonban nemcsak a városlakók, hanem a növények és állatok is felfedezték maguknak.
A Seepark kialakításakor tavirózsát, vízi lófarkat, réti füzényt, nádat, sást és szittyót telepítettek a partszakasz déli részére, hogy megakadályozzák a föld bemosódását a vízbe, illetve értékes életteret hozzanak létre a növények és állatok számára. A tó fenekére alacsony növekedésű zöldalgaféléket telepítettek, amelyek megkötik a tápanyagokat és oxigénnel látják el a vizet.
Az idő múlásával a természet is egyre inkább birtokba vette a területet, és a zöldalgák ma már füzéres süllőhínárral és tavi kákával osztoznak a mederfenéken, a vízben pedig vörösszárnyú keszeg és bodorka ficánkol. A vízfelszín felett szitakötők táncolnak, a gerinctelen állatok sokszínűsége pedig még a szakembereket is meglepte - olvasható Bécs város kereskedelmi irodájának közleményében.
Mivel a tó két strandján 2015. júliusa óta fürödni is lehet, a Bécsi Városháza Vízügyi Ügyosztálya (MA 45) az Ellenőrzési és Felügyeleti Ügyosztállyal (MA 39) karöltve kéthetente ellenőrzi a víz minőségét, illetve a Seepark élővilágát.
A kiváló vízminőség megőrzése érdekében néhány szabályt is be kell tartaniuk az itt lakóknak illetve fürdőzőknek. Nem szabad például a tóban horgászni, a halakat és a vízimadarakat etetni, a növények érdekében elkerített partszakaszon tartózkodni vagy a vízbe ugrálni. A Seepark területén kutyát sem szabad sétáltatni, a négylábúaknak a metrómegállótól keletre alakítottak ki egy tágas kutyafuttatót saját partszakasszal.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Épphogy elkezdődött az olimpia, máris felütötte a fejét a kór a sportolók között