Az Origo szerint a legendás intézmény hétfőn bezár a Párisi Udvar felújítása miatt, tulajdonosai egyelőre nem tudják, hol folytathatják működésüket, a környék bérleti díjait ugyanis túl magasnak találják.
Hétfőn nem csak az 1952-ben nyílt Jégbüfé zár be, hanem a Párisi Udvar összes üzlete. A palotát tavaly megvásárló Mellow Mood Group ugyanis hamarosan megkezdi az épület felújítását. A fejlesztők vendéglátóhelyeket, rendezvényhelyszínt és ötcsillagos apartmanhotelt álmodtak a helyszínre.
Az ikonikus üzlet augusztus 29-én, szombaton nyit ki utoljára, akkor akciókkal várja a vásárlókat, hogy kiárusítsa a megmaradt készletet. Ezután is elérhetőek lesznek a termékek, csak nem a Ferenciek terén, hanem a Fény utcai üzletben.
A Párisi Udvar értékesítését tavaly májusban jelentették be hivatalosan, a vételár 2,1 milliárd forint volt. A fejlesztők befektetőt vontak be az ingatlan megvételébe, a fejlesztést és az üzemeltetést pedig maguk vállalják. A szerződés felújítási garanciákat is rögzít, két éven belül engedélyes terveket kell letenni, 7 éven belül pedig be kell fejezni a fejlesztést.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Még a nyugdíjasok is ezt akarják: sokakat meglephet ez a felmérés
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ijesztő, hogy mennyire hitelesek lettek a csalók: ez az új pusztító trükk
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot