Május második felére az Airbnb-n már több foglalást regisztráltak az USA-ban mint tavaly ugyanebben az időszakban, igaz ugyan, hogy ehhez az is hozzájárult, hogy erre az időszakra esik Amerikában az Emlékezet napi hosszú hétvége - olvasható a portálon.
A cég vezetője Brian Chesky egy a Bloombergnek adott interjúban elmondta, hogy az utazók egyelőre autóval megközelíthető, az otthonuktól legfeljebb 200 mérföldre lévő uticélokat választanak, mivel a külföldi utazásokra továbbra is vonatkoznak bizonyos korlátozások.
Jellemzően egy hetes, vagy még hosszabb tartózkodásokra szólnak a foglalások, aminek a cég vezetője szerint az az oka, hogy sokan úgy utaznak kikapcsolódni, hogy közben távmunkában dolgoznak.
Nemcsak az USA-ban, hanem Portugáliában, Németországban és Dél-Koreában is megnövekedtek a belföldre szóló foglalások, bár ez az emelkedés csak a tél végén, a járvány kitörésekor lenullázódott forgalomhoz viszonyítva számottevő, és ezért a cég várakozásai szerint a 2020-as év teljes bevétele csak mintegy fele lesz a tavalyinak.
Ha a jelenlegi visszapattanás tartósnak bizonyul, akkor nincs kizárva, hogy a cég régen várt tőzsdei bevezetése is lehetővé válik még ebben az évben.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot